Lilahagymalekvár kacsazsíron sült pirítóssal

Anera

instagramcapture_2d88e436-aa2f-4531-ac6c-1fee545d68e8.jpg

Hazafelé Kibéden megálltunk hagymát venni, ilyen kis szépségek:) És mivel ugye már tavasz van nemsokára el is kezdtek volna kisarjadni:) Tehát adott volt, hogy hagymalekvár lesz belőlük:)

wp_20150220_12_28_01_pro.jpg

A hozzávalók:

1 kg lilahagyma, 10 dkg vaj, 8 evőkanál akácméz, 2 dl vörösbor, 0,5 dl balzsamecet, pici só, összetört színes bors. Ami fontos, hogy ne sajnáld a minőségi hozzávalókat, mert akkor lesz igazán finom. Tehát nyugodtan használj rendes vajat, minőségi bort:) Az enyém most syrah volt, de merlotval a legjobb:) Szerintem az megy legjobban a lilahagymához:)

A hagymákat szeleteld fel vékonyan, majd forró vajon üvegesítsd meg. Miután összeesett tedd rá a mézet és 10 percig főzd együtt. Utána jöhet egy kis só, a mozsárban összetört bors, és a balzsamecet. Pár perc után mehet rá a bor, s újabb 5 perc után kész is. Még forrón üvegbe lehet tenni:))  Amúgy nem egészen ilyen színe van, mint itt, dehát nincs profi gépem:) Miután kihűlt be vele a hűtőbe pár hétig eláll. De mindig hamar elfogy:) Isteni magában, piritóson, húsik mellé, stb:)

De egyből fogyasztható is pirítóssal, még langyosan is isteni:) A pirítóst így készítettem: egy serpenyőben picike kacsazsiron megpirítottam a bagettet. A zsír felforr, utána ráborítom a kenyeret és lenyomva tartom. Egy-két perc alatt kész. Lehet rákanalazni egy kis lekvárt és egy pohár borral elfogyasztani vacsorára!:)

wp_20150302_17_37_40_pro.jpgwp_20150302_18_00_52_pro.jpgwp_20150302_18_07_34_pro.jpg

http://anera.blogstar.hu/./pages/anera/contents/blog/13650/pics/1435057027_800x600.jpg
balzsamecet,gyors,lekvár,lilahagyma,méz
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?