Túrótorta 2.0

Anera

A múltkori túrótorta nagy sikert aratott, de kicsit tömörre sikerült, így lazítottam rajta:)

Hozzávalók:

zabpehelylisztes omlós tészta: 20 dkg zabpehelyliszt, fél sütőmargarin, 1 tojássárgája, 1 evőkanál nádcukor. Kicsit ezen is módosítottam, elég egy tojás és kevesebb cukor is:) A zabpehelyliszt önmagában is édes is valamennyire és így kevésbé lett tömör. Azt hiszem kikisérleteztem a megfelelőt:) Esetleg a margarin helyett lehet, ha van itthon elég, vaj.

A töltelék: 1/2 kg túró, 2 tojás + a tésztából maradt tojásfehérje, 1 dl tejszín, 2 evőkanál búzadara, fél lime leve, 2 evőkanál barna nádcukor.

A tésztához összemorzsolom a vajat a liszttel, majd hozzáadom a tojássárgáját és a cukrot, kicsit összedolgozom. Nem lesz belőle rendes tészta, de ez nem baj, szépen el lehet simítgatni a tortaformában, és gyönyörűen összesül:)

Ez alkalommal rendes kerek tortaformát használtam, mert a gyümölcstortaforma túl alacsony lett volna a sok krémnek:)

Miután kész a tészta van aki be szokta tenni a hűtőbe, folpakba vagy alufóliába tekerve, én nem szoktam ezzel foglalkozni, nem is nagyon látom értelmét.:)

A töltelékhez külön felverem a tojásfehérjéket egy kis gyümölcscukorral. A túrót összekeverem a tojássárgákkal, a cukorral, a tejszínnel (ezt nem kell felverni!), a búzadarával és rányomom a limeot. A végén szépen hozzáforgatom a tojásfehérjét óvatosan.

A tölteléket a tészta tetejére simitom és kb. 20 perc alatt előmelegített sütőben megsütöm.

http://anera.blogstar.hu/./pages/anera/contents/blog/21231/pics/lead_800x600.jpg
sütemény,torta,túró,zabpehelyliszt
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?