Vizsoly

Anera
Vizsoly

Ma van a reformáció napja, így adott volt, hogy ma a múltheti vizsolyi kirándulásunkról írok. Nemcsak a Biblia miatt érdemes odamenni, hanem a középkori falképek is érdekesek.

Vizsoly Borsodban van, Miskolctól kb. 50 km-re, először 1215-ben említi egy oklevél, de már korábban is lakott volt. A középkorban jelentős település, királyi birtok volt, keresztül ment rajta a Kassára vezető út.

A református temploma is ebben a korban épült,akkor még persze nem reformátusnak:) Egészen pontosan a 13. században, még csak egy román szentély készült el, amit a később, a 16. században egészítettek ki templommá. S a falait telefestették freskókkal, a legjelentősebb az északi falán található Szent-László ciklus. De láthatóak jelenetek Jézus életéből, különböző szentek.

A reformáció után hamar református kézre került, s itt Vizsolyban alapították meg 1588-ban Magyarország egyik első könyvnyomdáját, mégpedig direkt azért, hogy Károli Gáspár (gönci lelkész volt) Biblia fordítását kinyomtathassák 1590-ben. Ez az első teljes, magyar nyelvű Biblia.

Az udvarban látható még egy nyomdatörténeti múzeum is.

Hétfő kivételével mindennap 10-16 óra között látogatható, a jegy felnőtteknek 750 Ft, gyerekeknek 450.

Mindenféle részletes infót olvashattok a vizsolyibiblia.hu oldalon:)

https://anera.blogstar.hu/./pages/anera/contents/blog/44217/pics/lead_800x600.jpg
művtöri,reformáció,útibeszámoló,vizsoly
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?